Alkotó: Pittner József
A pályázat címe: Íme! A jövő… Egyszer
Megvalósulás éve: 2019
Rövid összefoglaló:
Minden korok színháza, minden időben felhasználta a korszerű technikát, ma is szükségszerűen és elkerülhetetlenül alkalmazni kell azt. A fejlődés megváltoztatja a színpadi produkció gyártásának szervezését és irányítását is, ezért ezt mindenütt érvényre kell juttatni!

















A pályaműnek a pályázat célkitűzése szempontjából való összefoglalása:
Minden korok színháza, minden időben felhasználta a korszerű technikát, ma is szükségszerűen és elkerülhetetlenül alkalmazni kell azt. A fejlődés megváltoztatja a színpadi produkció gyártásának szervezését és irányítását is, ezért ezt mindenütt érvényre kell juttatni!
Egy színpadi mű létrejöttéhez, rendkívül fontos az emberek, tárgyak, hangulatok és érzelmek minél széleskörűbb láttatása.
A színpadi világítás ennek a célnak a legfontosabb eszköze. A fény mára már önálló képzőművészeti alkotó eszözzé vált a színpad számára. Ahhoz, hogy még hatékonyabb lehessen, szükséges, hogy korlátlanul uralható legyen.
A megvalósítás napjaink technológiájával széles palettát kínál a kreatív tervezőknek. a rendelkezésre álló technológiák, a színpadi mű születésének első pillanatától segítséget nyújtanak a produkció megvalósításában, és a munkafolyamatok során kialakuló bukkanók elkerülésében.