Díjátadó 2017
2017
Art Quarter Budapest
A világításkultúra fejlődését támogató Nívódíjra idén harmadik alkalommal lehetett pályázni. Az idei díjátadó az év egyik legjelentősebb világítástechnikai eseménye volt.
Különleges helyszínen elképesztő fényinstalláció – a tervező Bányai Tamás
Bányai Tamás az idei pályázattal nemcsak, mint zsűritag került kapcsolatba. Az első Fény Mestere Nívódíjat jegyző Bányai a díjátadóra különleges fényinstallációval készült. Az Art Quarter Budapest Nagytétényi úti egyedi hangulatú termében testet öltött a pályázat célja!
Szakmai alapú döntés
A zsűri négy pályázatott juttatott a döntőbe. Az est folyamán a döntősök 5 perces prezentációban mutatták be pályaművüket, majd válaszoltak a zsűri kérdéseire. A zsűri ezt követően elvonult és megközelítőleg 50 perces tanácskozás után hozta meg döntését. A zsűri idén nem adta át a Junior Master of Light díjat és ezzel egyidejűleg felhívta a figyelmet arra, hogy a hallgatók tanulmányaik során nem kapnak elég tág tudást, magabiztos muníciót a fénnyel történő kísérletezéshez.
Remek hangulat
A díjátadón a technikai hátteret a Forevent Kft. a cateringet a Nem Süti Bisztró biztosította. Az esten színpadra lépett az Élőkép Színház és Juhász Attila jazz együttese.

Elérhetőség
info@afenymestere.hu
1142 Budapest, Tengerszem u. 78.