A Fény Mestere – Master of Light 2021 díjátadó helyszíne a Műcsarnok volt. Akik figyelemmel követik a nemzetközi építészeti-design sajtót, biztosan értesültek róla, hogy a II. Építészeti Nemzeti Szalon részeként a Műcsarnokban a Botzheim Bálint és Böröcz Sándor kurátorok vezetésével, Mátrai Péter zeneszerző és a Healium Decoration közreműködésével, a Lisys-Project támogatása mellett megvalósult FényArchitektúra című installáció elnyerte a BIGSEE Interior Desing Award 2021 Grand Prix-t. Így aki eljött a díjátadóra sejthette, hogy a Lisys-Project és Műcsarnok mostani együttműködése is tartogat meglepetéseket. Az 1. terem hófehér „festővászon” falait felébresztették a fényjátékkal festett képek. Az életre kelt falak között mutatta be egyedül álló Darutánc című produkcióját az Élőkép Színház, és a szakmai tartalmak mellett volt elég tér a kötetlen beszélgetéseknek is. A vendégek idén sem csalódtak.

A Fény Mestere 2019 díjátadónak a Thália Télikert adott otthont. A kiváló adottságokkal rendelkező belvárosi helyszín sokszínűségével illeszkedett a díjátadóhoz, és képes volt kompromisszumok nélkül fogadni annak különleges, több kulturális vonatkozási programot is felölelő rendezvényét. Az összes helyiség (a pódium zongorával, a könyvbemutatók és beszélgetőestek megtartására is alkalmas kiállítótér, a színházterem, de még az európai viszonylatban egyedülálló függesztett nézőtér alatt kialakított rendezvénytér is) fogadta a vendégeket a díjátadón.

Nézze meg a díjátadón készült képeinket!

Az Élőkép Színház Hullámtér című fény-produkciója kísérte a rendezvényt, mely térről és mozgásról mesélt a fény nyelvén.

További kulturális programként a galérián vendégek megtekinthették Bagossy Levente díszlettervező gyönyörű makett-kiállítását is.

A világításkultúra fejlődését támogató Nívódíjra idén harmadik alkalommal lehetett pályázni. Az idei díjátadó az év egyik legjelentősebb világítástechnikai eseménye volt.

Különleges helyszínen elképesztő fényinstalláció – a tervező Bányai Tamás

Bányai Tamás az idei pályázattal nemcsak, mint zsűritag került kapcsolatba. Az első Fény Mestere Nívódíjat jegyző Bányai a díjátadóra különleges fényinstallációval készült. Az Art Quarter Budapest nagytétényi úti egyedi hangulatú termében testet öltött a pályázat célja!

Szakmai alapú döntés

A zsűri négy pályázatot juttatott a döntőbe. Az est folyamán a döntősök 5 perces prezentációban mutatták be pályaművüket, majd válaszoltak a zsűri kérdéseire. A zsűri ezt követően elvonult és megközelítőleg 50 perces tanácskozás után, hozta meg döntését. A zsűri idén nem adta át a Junior Master of Light díjat és ezzel egyidejűleg felhívta a figyelmet arra, hogy a hallgatók tanulmányaik során nem kapnak elég tág tudást, magabiztos muníciót a fénnyel történő kísérletezéshez.

Remek hangulat

A díjátadón a technikai hátteret a Forevent Kft., a cateringet a Nem Süti Bisztró biztosította. Az esten színpadra lépett az Élőkép Színház és Juhász Attila jazz együttese.

Február 22-én igazi különlegességre készülhet az, aki részt vesz A Fény Mestere – Master of Light 2016 hivatalos díjátadóján.

A rendezvény lebonyolítása, a helyszín, a catering, a fellépő zenészek és a különleges fény-installáció már önmagukban is említésre méltóak. De így együtt teszik az idei díjátadót az év legizgalmasabb világítástechnikai rendezvényévé. A szeptemberben meghirdetett pályázathoz idén különdíj támogatásával csatlakozott a Magyar Belsőépítész Egyesület, a GE Hungary Kft. és a Magyar Mérnöki Kamara Elektrotechnikai Tagozata. Így a beérkezett pályaművek a nívódíj mellett versenybe szálltak a Design, az Eco és a Fénytechnikai tervezés különdíjakért is.

A Palatium Stúdió Kft. nyerte az első A Fény Mestere – Master of Light 2015 díjat. A Junior Master of Light 2015 díjat Kiss Dorottya vehette át.

A 2016. február 11-én, a Gerbeaud Átrium termében került sor a nagyszabású gálavacsorával egybekötött díjátadóra. Itt derült fény arra, hogy a Lisys-Project Kft. által alapított A Fény Mestere – Master of Light díjat és az ERCO által támogatott hallgatói díjakat idén kinek ítélte oda a szakmai zsűri.

A Fény Mestere – Master of Light 2015 pályázatra érkezett világítási-terveket O. Ecker Judit, a MÉK Belsőépítészeti tagozatának elnöke méltatta, a kitüntető díjat Böröcz Sándor, a Lisys-Project Kft. ügyvezetője, a díj alapítója adta át a pályázat győztesének, a Palatium Stúdió Kft. ügyvezetőjének, Erő Zoltánnak.