Napjaink budapesti díszvilágítása

A Lisys-Project Kft. a megalakulása óta a hazai világítástechnikai piac meghatározó szereplője. A Fény Mestere díj megalapításával a cég egy olyan kezdeményezést indított el 2015-ben, amely a világítási kultúra iránt elkötelezett szakemberek kivételes munkáira irányítja a szakma és a társ-szakmák figyelmét. De emellett a legjelentősebb iparági szereplőkkel sok olyan projektet is jegyez, amelyek nemcsak meghatározzák…

Beszélgetés Erő Zoltánnal és Deme Lászlóval

Erő Zoltánnal, Budapest főépítészével, A Fény Mestere – Master of Light 2015 győztesével, valamint Deme Lászlóval, a Lisys Project műszaki igazgatójával készített interjút az Építészfórum. Beszélgettek világítási mestertervről, hidakról, fényszennyezésről és tanulságos példákról. Érdemes elolvasni: https://www.epiteszforum.hu/a-diszvilagitas-alapvetoen-ertekemelo-dolog–beszelgetes-ero-zoltannal-es-deme-laszloval-budapest-diszvilagitasarol

Kiderült ki lett A Fény Mestere 2019-ben

A Fény Mestere Nívódíjat az alapító azzal a céllal hívta életre 2015-ben, hogy nagyobb figyelmet irányítson világítási kultúrára és azokra a szakterületekre, melyek hatással vannak fejlődésére. 2019-ben negyedszer írta ki a Lisys-Project Kft. a pályázatot, aminek a díjátadó rendezvénye az év egyik legjelentősebb világítástechnikai eseménye volt. Nívódíj és különdíjak A Lisys-Project Kft. 2015-ben a Fény…

FényArchitektúra – Botzheim Bálint gondolatai

„A fény mátrix segítségével a tereket absztrakt módon jelenítjük meg. A félig virtuális megjelenítés egy többlet élmény lehetőségét is magában hordozza, segítségével a tér megmozdulhat és a terek egymást követő morfológiája is értelmezhetővé válik.” A teljes szöveg a képre kattintva töltődik be!

Televíziós beszélgetés A Fény Mestere kapcsán

Várjuk a pályázatokat! A Nívódíjról és a Provim Kft. által támogatott Provim Mesterdíjról november 9-én a Reggeli Járatban beszélgettünk Teszári Nórával. A Reggeli Járatban Teszári Nórával beszélgetettünk a díjról A link, kattintás után átdob a videó oldalára, ahol egy újabb kattintás után indítható el.