A 6. alkalommal kiírt világítástervezési pályázat idén nem csak arculatában frissült, lényegi változásokkal is találkozhatnak a pályázók.
A 2015-ben alapított nívódíjról talán kevesen tudják, hogy milyen motiváció áll a megalapítása mögött: az ötletgazda, Böröcz Sándor, a Lisys-Project Kft. tulajdonosa a saját rendelkezésre álló eszközeit mozgósítva akart tenni valamit azokért a tervezőkért, szakemberekért, akik a fénnyel, a világítással csodákra képesek. Úgy gondolta, hogy egy pályázat a bemutatkozás lehetőségét hordja magában, a díjban pedig megtestesül a szakma elismerése. Az elmúlt években a díj folyamatosan fejlődött, de az alapító motivációi mit sem változtak, az elköteleződés az innovatív, olykor váratlan megoldások értékelése iránt sziklaszilárd.
A pályázat kiírása azonban az elmúlt évek során átalakult. Mivel a díj mögött a kezdetektől a Lisys-Project Kft. áll, és a szervezésből az ötletgazda maga is kivette/kiveszi a részét, ezért pályázatkiíró rugalmasan tud reagálni az igényekre, felvetésekre. A zsűri javaslatára idén már 2 kategóriában: az Építészeti világítás és Fényművészet kategóriában lehet nevezni. Szintén újdonság, hogy a maguk területén egyedülálló Zsolnay Fényfesztivál és A Fény Mestere pályázat együttműködő partnerek lettek annak a közös eltökéltségnek a jegyében, hogy tevékenységükkel előmozdítsák a világításkultúra ügyét.
A változások azonban sosem érintik a díj szakmaiságát, aminek az elismert szakemberekből álló zsűri a záloga. A szakmai bíráló bizottság összetétele az elmúlt években alig változott: Somogyi Krisztina, Botzheim Bálint, Farkas János, Göde András, Kertész András és Szász László újra elfogadta felkérést, a zsűri a tavalyi győztest képviselő Nagy Andrással lett teljes. Ahogy eddig is, alkotóközösségek pályázatát is várják, de kizárólag megvalósult alkotásokkal lehet pályázni. A kezdetek óta az ERCO támogatásával valósul meg a Junior Master of Light hallgatói pályázat. Évek óta különdíjat támogat a MABE, az MMK ELT, a Provim, valamint a régi-új Magyar Építőművészet. Ezek lehetőséget adnak arra, hogy a világítástervezés egy-egy fontos aspektusát kiemeljék és díjazzák. Az Építészfórum által támogatott Közönségdíj megteremti a véleményformálás lehetőségét a laikus fény-kedvelő közönségnek is. Évek óta tendencia, hogy a hasonló szakmai díjak átadó ünnepségekkel ellentétben A Fény Mestere díjátadója kötetlen hangulatú, de magas színvonalú szakmai tartalmú meet-up, ahol szakamberek olyan közegben találkoznak, ahol a szakmai- és emberi kapcsolataikat egyarát építhetik.
A pályázat benyújtása rendkívül egyszerű. A szükséges információk megtalálhatók a díj honlapján, a www.afenymestere.hu oldalon, és itt néhány kattintással könnyedén leadhatók a pályázatok.
Fontos dátumok:
A pályázatok beadási határideje: március 15. 24:00.
Közönségszavazás: március 22-30. között
A short list-re kiválasztott pályázatok publikálása: április 2-ig.
Díjátadó: április 30.