Pályázat kiírás 2015.

„A FÉNY MESTERE 2015”
Nívódíj elnyerésére

– a Nívódíjat a Fény Nemzetközi Éve alkalmából alapította és támogatja a LISYS-PROJECT Kft. –

1. A pályázat célja:

A Nívódíjjal az alapító olyan építészek, tervezők, világítástechnikusok, belsőépítészek és más alkotóközösségek világítástervezési tevékenységét kívánja elismerni, akik munkájukkal emelik az épített környezet esztétikai értékét, hozzájárulnak az ott élők, dolgozók komfortérzetének javításához, alkotásuknak élménynövelő ereje van, vagy turisztikai vonzerőt képviselnek. A pályázatok elbírálásánál fontos az energiatakarékossági és a környezetvédelmi szempontok figyelembe vétele is.

Az alapító szándéka szerint a díj 2015-től minden évben meghirdetésre kerül.

2. A pályázók köre:

A pályázaton minden Magyarországon életvitelszerűen dolgozó – egyetemi vagy főiskolai diplomával rendelkező – tervező, vagy tervező/alkotóközösség vehet részt. A pályázaton a tervező(k) bármely 2014-ben vagy 2015-ben Magyarországon megépült, nívós kialakítású világítási berendezést is magába foglaló munkájukkal elindulhatnak, függetlenül attól, hogy annak világítási tervei korábban mikor készültek el. A díj alapítója és annak munkatársai, továbbá a zsűri tagjai a pályázaton nem vehetnek részt.

Egy pályázó vagy alkotóközösség egy munkájával pályázhat a díjra.

3. A beadandó pályázati anyag

A díjra világítási koncepciótervvel és annak megvalósulását bemutató vázlatos megvalósulási tervvel lehet pályázni. Fontos, hogy a tervezett objektum – legyen az új építésű vagy felújítás – 2014-ben vagy 2015-ben – a pályázat december 14-i beadási határidejéig – a tervezett világítási berendezéssel együtt dokumentálhatóan elkészüljön.

A pályázati anyagnak az alábbiakat kell minimálisan tartalmaznia:

  • világítási koncepcióterv rajza vagy rajzai, esetleg világítási és/vagy energiamegtakarítási számítások
  • a világítási koncepcióterv rövid szöveges bemutatása (max. 2 oldal) kitérve a pályázó által fontosnak tartott tervezési szempontokra (a pályázat megfogalmazott céljaival összhangban)
  • vázlatos megvalósulási terv (ha van eltérés a tervezettől, akkor annak oka, magyarázata)
  • nyilatkozat arról, hogy a beadott pályázati anyag a pályázó szellemi terméke
  • a megvalósult világítási berendezésről készült fotók (max. 10 db, 300 dpi felbontásban – a képek felbontása tegye lehetővé az A4-es méretű nyomtathatóságukat)

4. Kiíró, nevezési díj

2015-ben a Nívódíj kiírója a díj alapítója és támogatója, a LISYS-PROJECT Kft.

A pályázatra bruttó 10.000 Ft nevezési díjjal lehet benevezni (akár önálló tervező, akár alkotóközösség pályázik). A nevezési díj egyben feljogosítja a pályázót, hogy 3 fővel részt vegyen az ünnepélyes díjátadón és az azt követő fogadáson. A nevezési díjat a pályázat benyújtásával egy időben kell a pályázónak a kiíró számlájára átutalnia. A kiíró a pályázati díj befizetéséről számlát küld a pályázónak.

 5. A győztes pályamű díjazása

A Nívódíjat egy pályamű kaphatja meg.
A győztes pályaművet benyújtó pályázó összetett díjazásban részesül, mely az alábbiakból áll:

  • 600.000 Ft nettó pénzjutalom
  • „A FÉNY MESTERE 2015” elismerő oklevél
  • „A FÉNY MESTERE 2015” felirattal ellátott emlékdíj
  • kiutaztatás a 2016-os frankfurti Light & Building szakkiállításra (max. 3 fő, utazás, szállás és belépő költségeinek fedezésével)

6. A pályázat lebonyolítása

A pályázat lebonyolításának folyamata az alábbi:

  • a Pályázó regisztrál a www.afenymestere.hu honlap regisztrációs felületén
  • a regisztrációt követően Pályázó egy regisztrációs kódot kap, melynek segítségével ugyanezen a honlapon a „Pályázatok feltöltése” menüpontban feltölti pályázatát. A Pályázat feltöltését követően annak módosítására nincs lehetőség. A pályázatok feltöltésének határideje 2015. december 14.
  • a Pályázat sikeres feltöltéséről Pályázó megerősítő visszajelzést kap
  • Pályázó befizeti a pályázati díjat
  • a pályázatok számának függvényében a zsűri egy shortlistet (válogatást) készít 2015. január 10-ig, és ezt a listát a honlapon közzéteszi
  • a pályázatok végleges elbírálását a zsűri 2016. január 31-ig végzi el
  • díjátadó gála keretében kerül sor a díj átadására 2016. február hó folyamán, és a zsűri által legjobbnak ítélt – kiválogatott, azaz „döntőbe” került – pályázatok a díj honlapjára is kikerülnek

7. A pályázatok értékelése, a zsűri összetétele

A díj odaítélése kizárólag szakmai alapon történik, minden üzleti érdektől mentesen. A pályázatokat egy 6 főből álló, széles szakmai kört felölelő zsűri bírálja el. A díj alapítójaként a Lisys-Project Kft. a díj odaítélésében, a zsűrizésben nem képviselteti magát.

A zsűri tagjaiból Elnököt választ, aki a zsűrit és annak döntését képviseli, valamint a díjátadó gálán a nyertes pályázót bejelenti, a pályázatokat általánosan értékeli.
A zsűri a pályázatok értékelésének pontrendszerét maga határozza meg oly módon, hogy a kiírás céljait és szellemiségét magába foglaló értékelési szempontrendszert állít fel, és annak mentén bírálja el a pályázatokat.
A megvalósult világítási berendezés értékelésének főbb szempontjai:

  • eredetiség, kreativitás
  • összhang az építmény funkcionalitásával
  • összhang az épített vagy természetes környezettel
  • az objektumban élők vagy dolgozók komfortérzetének növelése
  • élményadás, turisztikai vonzerő növelése (ha alkalmazható)
  • korszerű világítási technológiák alkalmazása
  • energiatakarékosság, környezetvédelem

8. A díj átadása

Az alapító szándéka, hogy a díj átadására 2016. február 11-én, a korszerű világítástechnika számos elemét megalkotó Thomas Alva Edison születésnapján kerüljön sor.

Az alapító célja, hogy a díj átadására ünnepélyes környezetben, a lehető legszélesebb szakmai kör részvételével, valamint a lehető legnagyobb sajtónyilvánosságtól övezve kerüljön sor. A nevezési díj befizetésével minden pályázó jogot nyer a díjátadó gálán való részvételre (3 fővel).

A nyertes pályázatot a zsűri Elnöke nevezi meg, a díjat a díj alapítójának képviselője adja át.

Budapest, 2015. június 30.