Kérdések Kun Gáborhoz

A Magyar Mérnöki Kamara Elektrotechnikai és Épületvillamossági Tagozata idén különdíj támogatásával csatlakozott A Fény Mestere – Master of Light világítástechnikai pályázathoz. Kun Gábort az MMK ELT elnökét kérdeztük.

– Miért döntöttek úgy, hogy különdíjat támogatnak? 

Elkötelezettek vagyunk a hazai világítása kultúra fejlesztésében, ezen belül az épületek, építmények és szabad terek korszerű és igényes világítási megoldásainak, az ezekkel kapcsolatos mérnöki közreműködésnek a támogatásában.

– A beérkezett pályaművek közül egyértelmű volt, hogy melyiket fogják díjazni? 

Nem voltunk könnyű helyzetben nemcsak a beérkezett pályázatokat tekintve, de azért sem, mert az  általunk megfogalmazott kiírás nem hangsúlyozta eléggé a mérnöki vonatkozásokat és szempontokat.

– 20 éves a Magyar Mérnöki Kamara, mit üzenne ebből az alkalomból a jövő mérnökeinek?

Röviden csak annyit, hogy nem elég a szakmai ismereteket elsajátítani és a tervező társakkal összehangolt kreatív megoldásokat kitalálni, de ezek maradéktalan megvalósításában  nagyfokú rugalmasság,  a változó helyzetekhez való alkalmazkodás és a partnerek megfelelő kezelése is szükséges.