Kiből lehet Fény Mestere?

A Lisys-Project Kft. idén újra díjazza a világítás területén jövőbe tekintő megoldásokat. A 2015-ben alapított, a világítási kultúra fejlődését támogató és arra a szakmai körök figyelmét irányító A Fény Mestere – Master of Light világítástechnikai díjra újra be lehet majd benyújtani a pályázatokat.

A nívódíjjal az alapító a szakma figyelmét kívánja olyan világítástervezők, építészek, belsőépítészek, tárgytervezők, képzőművészek, iparművészek, elektromos tervezők és más, a kapcsolódó területeken alkotó szakemberek munkásságára felhívni, és a legkiemelkedőbbnek A Fény Mestere – Master of Light díj átadásával elismerni, akik világítástervezési folyamatokban felmutatott tudásukkal és munkájukkal hozzájárultak a hazai világítási kultúra fejlődéséhez és ezzel a világítástervezés ügyét előmozdították.

Az együttműködésre felkért médiapartnerek, szakmai szervezetek és kamarák biztosítják, hogy a díj híre és a pályázás feltételei eljussanak az érintettek széles köréhez. Mivel alkotóközösségek is nevezhetnek, így a nívódíj és a különdíjak kisebb stúdiók és tervezőirodák bemutatkozására is lehetőséget nyújt.

Köszönet mindazoknak, akik részt vesznek a pályázat munkálataiban!

Kiből lehet Junior Master of Light?

A Junior Master of Light díjat a Lisys-Project Kft. alapította, támogatója az ERCO Lighting GmbH Magyarországi Kereskedelmi Képviselete. A díjjal az alapító azoknak a hallgatóknak a tevékenységét, alkotó munkáját kívánja elismerni, akik gondolataikkal, újító ötleteikkel, világítási terveikkel, a megszokottól eltérő szemléletükkel hozzájárulhatnak a hazai világításkultúra fejlődéséhez.

A Junior Master of Light hallgató díjat szakmai zsűri ítéli oda, ami valós szakmai elismerést jelent a győztes pályázónak. A pályázatot nagy sajtó figyelem övezi, a győztes pályázó neve a szakmai fórumokon ismertté válik, komoly hazai – és a fődíjnak köszönhetően – nemzetközi kapcsolatokat alakíthat ki, amelyek a karrierépítésben nagy előnyt jelentenek.

A pályázaton részt vehet minden magyarországi felsőfokú intézmény, pályázathoz köthető tanszékén alapképzésben vagy mesterképzésben résztvevő, vagy doktori intézetében foglalkoztatott korábban diplomázott hallgatója. Egy pályázó vagy maximum 3 fős alkotóközösség egy munkával pályázhat a díjra. A hallgatók nemzetiségében nincs kötöttség.

Jelentkezz!

A Fény Mester – Master of Ligth Nívódíj az egyik legjelentősebb világítástechnikai díj, amelyet 2 éve alapított a Lisys-Project Kft. A díj győztese összetett díjazásban részesül, hiszen az oklevélen és a trófeán kívül az alapító felajánlásából 600 000 Ft-ot egy külföldi szakmai utat is nyer.

A Junior Master of Light hallgatói pályázat győztese az oklevélen és a trófeán kívül jogot nyer arra, hogy részt vehessen az ERCO nemzetközi világítástechnikai workshopján a gyár Lüdenscheid-i központjában.

Híreink

Partnereink

A Fény Mestere lépésről-lépésre

Ismerd meg pár lépésben, hogyan működik a Fény Mestere, illetve a Junior Master of Light pályázat.

null

Nevezés

Töltsd ki a nevezési lapot és a kiválasztott képekkel töltsd fel a PÁLYÁZOK oldalon
null

Előszűrés

Ellenőrizzük a pályázat és a nevezési díj beérkezését, ha valamelyik hiányzik jelezzük.
null

Értesítés

A szakmai zsűri által kiválasztott középdöntős pályázókat értesítjük.
null

Díjátadó

A zsűri a prezentációkat követően megnevezi a győztest és átadja nívódíjat.

Gyakran ismételt kérdések

A pályázaton minden Magyarországon életvitel-szerűen dolgozó személy vagy alkotóközösség részt vehet. A Pályázók bármely 2015-ben, 2016-ban vagy  2017-ben Magyarországon  megépült, nívós kialakítású világítási berendezést is magába foglaló munkával, képzőművészeti alkotással, tárggyal, munkamódszer  projekten keresztüli bemutatásával elindulhatnak,  függetlenül attól, hogy annak tervei korábban mikor készültek el.

Igen, a pályázatra bruttó 10.000 Ft nevezési díjjal lehet benevezni (akár önálló tervező, akár alkotóközösség pályázik). A nevezési díj egyben feljogosítja a  Pályázót, hogy 3 fővel részt  vegyen az ünnepélyes díjátadón és az azt követő fogadáson. A nevezési díjat a pályázat benyújtásával egy időben kell a  Pályázónak a kiíró számlájára átutalnia. A kiíró a pályázati díj befizetéséről számlát küld a Pályázónak.

A bankszámlaszám: 10403758-50526684-75691000

A pályázaton részt vehet minden magyarországi felsőfokú intézmény, pályázathoz köthető tanszékén alapképzésben vagy mesterképzésben résztvevő, vagy doktori intézetében  foglalkoztatott korábban diplomázott hallgatója. Egy pályázó vagy alkotóközösség egy munkával pályázhat a díjra. A hallgatók nemzetiségében nincs kötöttség.

Igen. Várjuk max. 3 fős alkotó közösségek pályázatát is. Egy Pályázó vagy alkotóközösség egy munkával pályázhat a díjra az adott évben. A pályázatra bruttó 10.000 Ft  nevezési díjjal  lehet benevezni. A nevezési díj egyben a pályázatot benyújtó alkotó közösség 3 tagját feljogosítja, hogy részt vegyenek az ünnepélyes  díjátadón és az azt követő fogadáson.

A bankszámlaszám: 10403758-50526684-75691000

Zsűri tagok

Kapcsolatfelvétel esetén, ne habozz minket keresni elérhetőségeinken, vagy töltst ki kapcsolat formunkat és mi felvesszük a kapcsolatot.

info@afenymestere.hu
06 30 713 1116
1142 Budapest, Tengerszem u. 78.